• California dreaming in the 60's•



 

 

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


Pamela Carter

Pamela Carter




• Beköltöztem • :
2019. Jul. 29.

• Hozzászólások száma • :
10

TémanyitásDoug & Pam
Doug & Pam EmptySzomb. Aug. 03, 2019 9:32 pm


• Doug & Pam •
*****
[Only admins are allowed to see this image] Már pár hete dolgozom a filmstúdiónál is, és azt hiszem kezdek belerázódni. Igaz, most van egy főnököm, nem is egy, eddig viszont a magam ura voltam. Nehéz elfogadnom, hogy kövessem a terveiket, még ha nem is értek vele egyet. A statiszták ruhái közül csinálhattam meg néhányat, a főszereplők csinos kosztümjeihez természetesen nem engedtek közel.
A másik dolgom, nagyjából egy hete, hogy a színészeket felöltöztessem. Kicsit furcsa, hogy teljesen átlagos öltözetekbe is úgy kell őket bele varázsolni, mintha nem tudnának felöltözni reggelente. Ebben a világban mindenkinek megvan a maga helye, funkciója, és Isten ments, hogy bármi is másként működjön mint amit az elavult unalmas rendszer diktálna. Persze, én ilyenkor látom, ha valaki hanyag munkát végzett, a hevenyészett öltéseket, csúnya tisztázásokat, rosszul beszegett szegélyeket. De, állítólag újonc vagyok, amatőr, így nem adnak a véleményemre. Majd adnak, ha valamelyik színésznő kitöri a bokáját, mert nem megfelelő magasságra lett felvarrva a szoknyája!
A ma reggeli próbára nem jött be más, csak én, de már jó korán, kezdtem a statiszták ruháival, egyesével kiadtam mindenkinek, aztán jöttek a mellék szereplők, őket már öltöztetni is kellett mielőtt a sminkbe mentek volna, majd érkeztek a főszereplők is, már teljes hajjal és sminkben. Még mindig zavarba jövök a híres filmcsillagoktól, pedig némelyikük igazán közvetlen és kedves. Próbálok segíteni nekik és mielőbb tökéletessé tenni a megjelenésüket. Amikor végeztem, és már mindenkin rajta volt a ruhája a próbához, kimentem a forgatás helyszínére, hogy a háttérben meghúzódva nézhessem a többi, sok-sok asszisztenssel együtt. Még csak most lett reggel nyolc óra. Korán kezdtünk.
Némelyeknél még ott volt a szövegkönyve, majd egy órával később azok is lekerültek, tökéletes lett viszont a díszlet, így a rendező úgy döntött, hogy eleget gyakoroltak már, vegyenek fel pár jelenetet. Teljesen lenyűgözött, amikor elkezdtek játszani a színészek. Teljesen átvették a szereplőik jellemét, mozdulatait, szavaikat… Bámulatos!
Egész addig a pillanatig, amíg az egyik hölgy szoknyája (amit napokkal korábban jeleztem, hogy szívesen megcsinálok rendesen) a nem megfelelő hossza és a hanyag szegés miatt a lábai alá kavarodott, és egy lépésnél bizony úgy orra bukott miatta mint annak a rendje. Természetesen, mindenki azonnal a jelmezesekért kiáltott, hiszen a szoknya el is szakadt, a művésznő pedig megsérült. De még mindig csak én voltam a közelben a jelmezesek közül, így én siettem oda. A nő még mindig a fájdalomtól sziszegve tapogatta a bokáját, de kérdésemre válaszolva azt mondta, hogy rendben lesz, csak egy kis idő kell neki. Természetes, hogy előbb az állapota iránt érdeklődtem. Az a legfontosabb, hogy ne sérüljön meg. Én a szoknyáját néztem, és ahogy sejtettem…
- Sajnos, ez tönkrement, újat kell varrni, kisasszony. - mondtam halkan, őszinte sajnálattal a hangomban. Baromi sok idő lesz, még akkor is ha én csinálom, villámgyorsan. Többen már elkezdtek súgdolózni, mormogni. Mennyi időt veszítenek vele, mégis?
- Meg tudom oldani, de szükségem lenne a segítségére, kisasszony. - pillantottam rá komoly arccal, amikor egy árnyékot láttam magam mellett, szinte fölém tornyosult, ahogy a fiatal színésznő lábánál térdeltem. Bajban lennék?





MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down


Douglas Stern
Adminisztrátor

Douglas Stern




• Beköltöztem • :
2019. Jul. 16.

• Hozzászólások száma • :
61

TémanyitásRe: Doug & Pam
Doug & Pam EmptySzer. Aug. 14, 2019 9:48 pm

• Pam&Doug •
a császár új ruhája

[Only admins are allowed to see this image]

[Only admins are allowed to see this image]Kissé másnaposan, némi késéssel estem be a stúdióba reggel nyolc után, de szerencsére az asszisztenseim addigra már kiosztották az aznapra átdolgozott szövegeket a színészek közt, így nekik volt idejük felkészülni a forgatás idejére, nekem meg további háromnegyed órám arra, hogy regenerálódjak. Az idő ehhez persze egyáltalán nem kedvezett, odakint ugyanis borongós reggelre ébredtünk, süvített a szél, a fejem pedig már nem csak a korábban elfogyasztott alkoholmennyiség miatt fájdogált, hanem a hőmérséklet változások miatt is.

Kellett is egy Aspirin, egy nagy pohár citromos víz és egy bögre kávé, hogy romjaimból valahogy feltámadjak, s megpróbáljak gondolkodó emberi lénnyé avanzsálódni. A fejem azonban még mindig zsongott az előző esti mulatságtól, s bevallom, nagyobb kedvem lett volna még hosszú órákig az ágyamban heverészni, mint hogy itt a nyüzsgő kollégák között osszam szét a feladatokat. Aki ismert, az tudta, hogy jobb, ha ilyenkor nem is szól hozzám, s ha minél előbb elvégezzük a kijelölt feladatokat.

Mára nem is terveztem mást, csak azt, hogy azt a röpke négy oldalnyi jelenetet felvegyük a színészekkel, hogy aztán én mehessek a dolgomra, a film pedig a vágószobába. Ehhez hűen, immár kissé összekapva magam, hátrasimítottam néhány kósza hajtincset, ujjaimmal végig sepertem borostás arcélemen, majd helyet foglaltam a rendezői székben, s elindítottam a forgatást.

- Nem jó, gyerekek ez így nem lesz jó. Te légyszíves állj arra az x-re, amikor a kamerába beszélsz, te pedig kicsit állj jobb oldalra, hogy innen hátulról is jól vehesse Michelle arcát a kamera. Ha felvettük ebből a szögből, utána majd másik oldalról is megismételjük. És egy kicsit több komolyságot, itt éppen egy szakítási jelenet van, nem lehet vigyor az arcotokon. Michelle idesétál a hosszú ruhában, aztán visszaadja a gyűrűt Marknak, te pedig döbbent képpel és értetlenül fogadod ezt, mire Michelle elmondja, hogy miért hozott ilyen döntést, világos? - miután az első felvétel nem sikerült túl jól, ezt követően elmagyaráztam a színészeknek, hogy mit is várok tőlük, s látszólag megértették a szavaimat, ugyanis hevesen bólogattak.

- Helyes, a fővilágosítótól pedig kérek ide több fényt, mert a jelenet fényes nappal játszódik, mi pedig egy k...ott stúdióban vagyunk, ahol alapvetően sötét van. - ha munkáról volt szó, nem voltam a legkedvesebb jelenség, azt is mondhatnám, hogy olykor bunkó megnyilvánulásaim voltak, ha valami nem úgy alakult, ahogyan azt terveztem. A kollégák egy része ehhez persze már hozzá volt szokva, így nem sokan vették a szívükre a szavaimat, csak azok, akik még újoncnak számítottak, s mimóza lélekkel voltak felszerelkezve.

- Akkor most utoljára szeretném ezt a részt felvenni. Három, kettő egy, felvétel! - egy hangtölcsérbe mondtam a szavakat, hogy még a legtávolabbi munkatárs is hallja a vezényszót. A következő pillanatban máris indult a felvétel, a háttérben néma csöndben várakoztak a kollégák, miközben Mark a helyére lépett, Michelle pedig megindult felé, komor ábrázattal. Végre úgy tűnt, hogy elkapta a karakter fonalát, magam is izgatottan figyeltem a jelenetet, hogy vajon rám milyen hatással lesz a történet. A nő közeledett, úgy éreztem, hogy talán valóban ez lesz az utolsó felvétel, mert megértette, hogy mit szeretnék, s azt pontosan hozta ez a tehetséges színésznő. Ekkor azonban valami olyasmi történt, amire talán egyikünk sem számított, Michelle hirtelen vágódott el, ezzel tönkre téve a pillanatot.

- Állj! Kamera leáll! Mi a franc történt? - a székemből nem láttam túl jól , hogy miért is tűnt el a képből a színésznő, s mire kikászálódtam onnan, addigra már nyüzsögve rohangáltak az asszisztenseim is.

- Pedig ez jó lett volna..- nyögte be Kevin, az operatőr, aki felé csak egy bosszús pillantást vetettem. Nem rá haragudtam, csak az igazság dühített, hisz ez valóban egy jó jelenet lehetett volna. Tudni akartam, hogy mi történt, így áttörve a tömegen, sikerült megközelítenem az addigra már tumultusba tömörült baleset áldozatait.

- Mi a jó ég történt itt, megmondaná valaki? - dühösen pillantottam le a két nőre, s néhány másodperc erejéig farkasszemet néztem a számomra ismeretlennek tűnő nővel.

- A ruhám Doug...elszakadt, emiatt estem el, és a bokámat is megütöttem.

- Nagyszerű....k...va jó! Valaki hívjon egy orvost!

- Már hívtam...- szólalt meg mellőlem az egyik asszisztens, mire Michelle szabadkozni kezdett, hogy neki ugyan erre nincsen szüksége, de szemmel láthatóan is csúnya volt a bokája, amiből úgy sejtettem, hogy nem biztos, hogy folytathatjuk a forgatást.

- Komolyan nem tudom elhinni, hogy egy ilyen malőr miatt kell nekünk napokig szüneteltetni! Ennek a filmnek el kell készülnie a bemutatóig, ki b...ta ezt el? Maga volt? Maga csinálta ezt a ruhát? - a dühömet le kellett vezetnem valahogy, s mivel az a nő ott szöszmötölt a ruhával, feltehetően csak ő lehetett a bűnös.

MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down


Pamela Carter

Pamela Carter




• Beköltöztem • :
2019. Jul. 29.

• Hozzászólások száma • :
10

TémanyitásRe: Doug & Pam
Doug & Pam EmptyPént. Aug. 16, 2019 3:23 pm


• Doug & Pam •
*****
[Only admins are allowed to see this image] Sosem hittem volna, hogy ennyire el tud bűvölni a filmek világa. Különös, hogy néha színesben, néha a stúdió vagy a rendező döntése okán fekete-fehérben forgatnak egy-egy alkotást. Ez nekünk, jelmezeseknek mindig kihívás, hiszen lehet, hogy az életben remekül néz ki egy pasztell színű, mintás ruha, a felvételeken viszont semmi sem látszik belőle. Nem egyszer láttam az épületek közt, szünetben magenta színű öltönyben férfiakat, mert ahogy a filmen majd látszanak, fekete-fehérben ez az árnyalat adja legszebben magát. Ki gondolná, mégis igaz. Most szerencsére egy jóval nagyobb költségvetésű alkotáson dolgozom, ami színesben forog, így ilyesmivel nem kell törődni.
Ahogy a fő tervezőt néztem munka közben, gyakran elméláztam azon, hogy vajon tudatosan választja pontosan azokat a formákat, amiket választ, vagy a véletlen műve. Néha nem értek egyet a tervekkel, de a véleményemet megtartom magamnak, hiszen ki vagyok én, hogy ítélkezzek, nem rendelkezem még elegendő rutinnal ilyesmihez. Mégis, én sokkal inkább a színészek alakjához és a szerepükhöz igazítanám a ruháikat, persze így is szépek, de már néhány nap forgatás után is pontosan látom, hogy mely ruhadarabok akadályozzák őket a játékban. Egy rosszul megválasztott szoknya hossz, a férfiaknál egy szerencsétlenül megválasztott mellény szabás, óriási jelentőséggel bír. Egyszer jeleztem ezt a dolgot a fő tervezőnek, de félresöpört és elég csúnyán kiabált velem. Amikor a szünetben emiatt pityeregtem két épület közt elbújva, a rendező első számú asszisztensével futottam össze, és mivel megkérdezte mi bánt, elmondtam neki. Azt felelte, hogy ez itt a baj, hogy gyakran ülnek őskövületek olyan székekben amiket már rég át kellett volna adniuk a fiatalabbaknak. De segíteni sajnos ő sem tudott rajtam.
Egyébként, lenyűgöző Mr Stern is, amikor dolgozik. Sokan nem is figyelik őt próbák vagy forgatás közben, én azonban nagyon sokszor nézem őt. Mire hogyan reagál, mennyire lekövethetőek a gondolatai az arcáról, mennyire pontosan tudja, hogy mikor engedje tovább forogni a kamerát, és mikor állítsa le a jelenetet egyetlen rosszul sikerült mondat után. Tehetséges férfi, ebben biztos vagyok, és tényleg örülök neki, hogy az ő egyik filmjével dolgozhatok én is. Kár, hogy nem tehetek többet is.
Egy korábbi jelenet díszletéből megmaradt lépcsőn üldögélve néztem a színészeket, és vártam, hogy szükség lesz-e rám. Bár ne lett volna! Nem tagadom, azonnal a szívemhez kaptam, amikor láttam, hogy ez a gyönyörű nő elesik, és bármiféle habozás nélkül siettem oda én is. A bokája csúnya, ma már biztosan nem tudja használni, sőt lehet, hogy napokig nem tud majd ráállni, és emiatt állni fog a forgatás is.
Hallom, ahogy Mr Stern bosszúsan érdeklődik, hogy mi történt, én pedig próbálok úgy tenni mint ha itt sem lennék. Egészen addig, amíg a haragja célpontjává nem válok, és kezdi el ontani rám a goromba szavakat. Felállok, nem foglalkozok az egyértelműen menthetetlen szoknyával, hogy a szemébe nézhessek.
- Természetesen nem. - felelem higgadtan, mégis határozottan. Többen is felkapják a fejüket, hiszen mások, a többi asszisztens ezen a ponton vallaná be, hogy ő dobta le az atombombákat, mind a kettőt Japánban. Akinek gyengébb az idegrendszere, az könnyen megijed a felelősségre vonástól. - Mr Stern, Michelle ruháját Miss Mason tervezte, és ő bízta meg Tamarát, hogy varrja meg. - tájékoztatom arról, ami nyilvánvalóan nem érdekli. Engem se érdekelne, de azért jobb ha tudja, hogy semmi közöm ehhez a fatális hibához. Meglepetésemre az első asszisztens is csatlakozott a beszélgetéshez.
- Pam már többször szólt, hogy nem lesz jó a szoknya hossza. - döbbenten kapom felé a fejem. Megőrült?! Szép, most még azért is én leszek a hibás, mert tudtam, láttam, hogy baj lesz és mégse javítottam ki a hibát. - Margie nem engedte, hogy hozzányúljon. Úgy tűnik hiba volt. - teszi még hozzá, mielőtt eltűnne ismét, hogy buzgón várhassák a mentőt. Jó neki, ő csak Margie-nak szólítja Miss Masont, aki előtt nekem hajlonganom kell. Épp csak egy pillanatra vágok tanácstalan arcot. Ebből jól már tutira nem tudok kijönni...
- Mr Stern, tényleg sajnálom ami Michelle-el történt. - kezdem olyan őszintén amennyire csak tudom. Nyilvánvaló, hogy nem a ruha hanem a színésznő bokája miatt érzek szomorúságot. Szoknyát szerzünk néhány óra alatt is akár, de ő pótolhatatlan. - Miss Mason biztos itt lesz hamarosan, és ő jobban tudja tájékoztatni róla, hogy miért történhetett ilyesmi. - nem a felelősséget hárítom, egyszerűen csak tényleg a főnököm tud beszélni vele arról, hogy ugyan miért nem hagyta kijavítani a hibát. Amúgy is, rég itt kellene lennie, nyolc órára vártuk, azóta is eltelt már több mint egy óra. Szerintem - ahogy máskor is előfordult már - nem tervez bejönni, rendszeresen kihagyja a forgatási napokat mint aki jól végezte a dolgát. A felelősséggel pont, hogy ő nem foglalkozik mint a mellékelt ábra mutatja. Nekem eddig egy árva szót se volt szabad szólnom a rendező úrhoz, rá nézni is csak alig, mint egyszerű asszisztensnek itt a jelmezesek közt. Persze tudom én, hogy Margie-t senki se szereti. A hatvan felé jár, állandóan lóg a cigaretta a szájából, és mindenkit elküld a pokolba aki nem ért vele egyet. Azt gondolja, hogy a negyven évvel ezelőtt megszerzett tudása ma is pontosan elegendő, nem törődik a divattal, sem azzal, hogy a színészek mozogni is fognak a ruháikban, nem csak állnak mintha egy festményhez pózolnának. Más a felfogása és a világ változik, de mivel még fénykorában nyert egy Oscart is a kosztümökkel amiket tervezett, nyilvánvalóan azt hiszi, hogy még mindig mindent jobban tud. Pedig nem. De most osszam meg erről a véleményemet Mr Sternnel? Lenne bármi értelme? Szerintem nem, már így is túl dühös Michelle sérülése miatt... De legalább a jószándékot láthatja rajtam.
- Addig is amíg Miss Mason ideér, megengedi, hogy megnézzem a többiek ruháit, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő többet? - kérdezem óvatosan, mivel elég nyilvánvaló, hogy ma már nem igazán fognak forgatni, legalábbis Michelle biztosan nem fog.


MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down



Ajánlott tartalom




TémanyitásRe: Doug & Pam
Doug & Pam Empty

Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
Gyorsválasz lehetöség

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
California Dreamin' :: • Sunny Cal • :: Los Angeles :: Hollywood-