• California dreaming in the 60's•



 

 

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


Joanne Jenkins

Joanne Jenkins




• Beköltöztem • :
2019. Jul. 25.

• Hozzászólások száma • :
9

TémanyitásFirst verse - Pippa & Jo
First verse - Pippa & Jo EmptySzomb. Júl. 27, 2019 10:36 pm


[Only admins are allowed to see this image]
Vissza az elejére Go down


Joanne Jenkins

Joanne Jenkins




• Beköltöztem • :
2019. Jul. 25.

• Hozzászólások száma • :
9

TémanyitásRe: First verse - Pippa & Jo
First verse - Pippa & Jo EmptyHétf. Júl. 29, 2019 12:29 pm

• Pippa & Jo •
[Only admins are allowed to see this link]

[Only admins are allowed to see this image]

[Only admins are allowed to see this image]L.A., LA, La, la la lalalala, te dallamot lélegző, lebegő látomás, szétterülsz, mint egy színpompás legyező, villogó neonfényekben fürösztöd az üvegeidet és szivárvánnyá törik szét az átlátszó mélységedben a napsugár. Gyönyörű vagy, bazmeg, de kurvadrága. Itt vagyok már vagy három napja, és cigit még csak-csak adnak, ha szépen kérem, de a pia meg a tündérpor már nem olyan egyszerű. A franc egye meg, repülni akarok. Akarom... Istentelenül, mocskosul, baromira, elmondhatatlanul akarom! Látom, ahogy elsuhannak felettem a szárnyaló, szépséges szópillangók, illegetik nekem a smaragd és türkiz ragyogásban villanó szárnyacskáikat, mielőtt még beleoldódnának az ég kékjébe, én pedig nem érem el őket...! Nem tudok utánuk repülni és elkapni őket, csak nézem, ahogy elérik a boldog megsemmisülést, elröppennek a Nirvánába, én pedig földhöz vagyok ragadva, és sosem fogom megtalálni az Elveszett Paradicsomot...
...Szóval, baromira kéne egy kis lé, hogy legyen végre tündérporom, különben megpusztulok. De mit csináljak? Nem értek semmihez. Semmihez, amihez mások értenek, én csak a szópillangókra tudok vadászni és virágcsokrot kötni belőlük, ha elkaptam őket. És igazából nem is akarok máshoz érteni.
Igazából, az lenne a legegyszerűbb, ha virág lennék. Virág akarok lenni. Mondjuk egy kökörcsin. Egy szép kicsi lilaszirmú kökörcsin, olyan lila, mint a tollboa a hajamban, ami napok óta bele van fonva a hosszú, göndör fürtjeimbe, de istenemre esküszöm, nem emlékszem, honnan termett oda. Kinőtt belőlem! Ha elég sokáig ülnék a napon, itt a tengerparton, ezen a kényelmes - igazából kicsit kemény - padon, amin már két estét végigaludtam, akkor lehet, kinőne belőlem a többi lila tollszirom is, és gyökeret eresztenék, én lennék az első virág, ami sós tengervizet iszik - és nem csak lila szirmocskáim lennének, hanem kékek, zöldek, sárgák, narancsok, pirosak, szivárványos színpompában parádéznék, és a szópillangók…! Ah, a szópillangók maguktól repesnének ide hozzám a törékeny kis drágakő-szárnyacskáikon, hogy kiigyák a virágkelyhem nektárját. Soha, sohasohasoha többet nem kellene nekem tündérpor, mert a puha szirmocskák közé bújt kelyhemben teremne, a méhemből fakadna, mint az új élet, mint az élet vize, tündérpor és nektár, igen, igen, anya akarok lenni, a pillangók és a tündérkék anyja, valaki tegyen engem végre anyává!
- Már megint te?!
Én? Én! Már megint én. Ki ez a fazon?
- Hordd el innét magad, kislány, utoljára mondom! Menj haza, fürödj meg, és vegyél fel valami tiszta ruhát! Hallod?! Magadnál vagy?!
- ...Én most fotoszintetizálok - nézek fel a fickóra mosolyogva. Virág vagyok! Kökörcsin vagyok! Aú!
- Hülye hippi. Szerezz munkát! Menj dolgozni és akkor nem lesz időd ilyen hülyeségekre!
Hova megy a padom? Ki lettem tépve a földből, a drága anyaföldből, amiből magamhoz akartam szívni a tenger sós vizét, hogy bálnákról álmodjak és delfinekről, kagylókról és csigákról, tengericsillagokról és moszatokról, és most mégis csak húz és rángat magával az a valótlan valóság, amiben ez az ember nem a tündérgyermekeim apja, hanem egy rendőr.
- Hé, nem akarsz anyát csinálni belőlem…? - kérdem, és érzem, hogy fáj a karom ott, ahol a tündérrendőr vasmarka fogságban tart.
- Hogy mi bajod?! - kiabál. - Takarodj, amíg még szépen mondom! Add el magad valaki másnak, ribanc!
Elereszt a valóságtalanság vasmacskája, de mégis megáll a virágsziromhajóm a tajtékos vizeken. Megint gyökeret vertem, de most a Marianna-árok felett, és nem ér le a lábam!
...Add el magad valaki másnak… Adjam el magam valaki másnak…? Adjam el magam. ...Ezaz! Eladom a dalomat! Eladom a dalaimat!

***

Azt hiszem, ez a negyvenkettedik iroda. Vagy a hatvankilencedik. Nem tudom, tizenhárom után abbahagytam a számolást, szóval igazából mindegy. Kicsike kis épület, alig látni a táblát, amire ráírták, hogy “Radikális Gyengédség” - de ez tetszik. Olyan, mint egy dal címe.
Fel is battyogok a lépcsőn, mindenki néz utánam, mintha valami fura lenne rajtam. Biztos a lila tollvirágszirmaim teszik. Vagy a piszkospiros fejkendőm. Vagy a kerek szemüvegem. De lehet, túl szakadt a farmerom, vagy túl átlátszó a felsőm. Ezeknek mindig van valami baja.
De mindegy, nem őket keresem, mert egyikre sincs ráírva, hogy főszerkesztő, az ilyen főszerkesztők mindig egy ajtó mögött ülnek és nagyon komolynak néznek ki, szóval nekem is egy ilyen valaki kell. Ahogy elmegyek az emberek mellett, még mindig néznek, mintha nem láttak volna még nőt, van, akinek a szája is nyitva, de szerintem mindegyik megkukult, mert egy szót nem szólnak, csak néznek. Már kezdem megszokni, hogy minden ilyen irodában van egy egész élő szoborcsoport, akiket húsból és ruhákból faragtak ki márvány és gránit helyett. Én azért a kőszobrokat jobban szeretem, ők nem szégyellik semmijüket, és büszkén mutatják meg, milyen szépek.
Jé, Főszerkesztő! Ott van kiírva az ajtóra. Na, ez lesz az. És nyitva is van, úgyhogy bemegyek.
- Kisasszony, mégis mit---
Az egyik némának hitt szobor utánam szól, de én csak vigyorgok, mint a vadalma, integetek neki, és becsukom magam mögött az ajtót.
- Helló! Joanne Jenkins vagyok, vagy csak simán Jo - nézek a nőre, aki az asztal mögött ül. - El akarom adni a dalaimat - vigyorgok, és kiásom a farmerom mind a négy zsebeiből a papírokat, amikre írtam a dalaimat. Jó, eredetileg nem ezekre írtam le, mert ezek csak egy szalvéta, egy gyűrött újságpapír egyik oldala, amin valami politikus feszít öltönyben, de így, hogy teleírtam az egész képet, sokkal jobban néz ki. A harmadik meg egy szórólap hátulja, a negyedik egy sütiszacskó, amit a kukából halásztam ki, és ez volt a legtisztább, csak egy kávéfolt van a közepén, meg itt-ott morzsás.
- Megnézed? Vers, vagy dalszöveg, de csak felolvasni tudom, énekelni nem, tényleg, borzalmas hangom van, pedig a fejemben van az egész dallam, csak azt se tudom leírni rendesen.
Lerakom az asztalra a csokorba kötött szópillangókat a nő elé, hátha neki tetszeni fognak. Ha nem, legfeljebb kidob az ablakon. Mondjuk nem úgy akarnék repülni…

MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down


Pippa Golightly
• a média minden lében kanálja •

Pippa Golightly




• Beköltöztem • :
2019. Jul. 14.

• Hozzászólások száma • :
24

TémanyitásRe: First verse - Pippa & Jo
First verse - Pippa & Jo EmptyHétf. Aug. 05, 2019 5:01 pm


• Joanne and Pippa•
do you need a job?
[Only admins are allowed to see this image]

– Ő volt a hatodik, akit nem akarsz felvenni… pedig kifogásolhatatlan az írói stílusa, teljesen szabadszellemű, vannak remek cikkötletei, saját rovatot kaphatna egy idő után, független, nem kell hazasietnie a gyerekeihez, meg a bébipapit főző házsártos nejéhez beszámolnia róla, hogy hol maradt oly’ soká. És alacsony a bérigénye… Miért is nem vesszük fel?
Tovább sercegett a félfamentes rajzlapon a színes ceruza tompa hegye.
Trixie-nek nem sok esélye volt a színező felettesével szemben, főleg, mert észérvek nem hatottak rá, olyan varázslatosat pedig, hogy azon helyben elaléljon, egy újonc firkásszal kapcsolatban nem tudott mondani. A szőke korábbi totálisan abszurd megnyilvánulásai miatt többször is érezte, hogy lekaparja arcáról a bőrt. Tobyt is le kellett húznia a listájáról, s olybá tűnt, hogy Philippa szeszélye kimerítette a végtelen türelmű főszerkesztő-helyettest.
– Két újságírónk bent ül előzetesben, emberhiányban vagyunk, és te már két hete nem írtál vezércikket, mert miért is?
Feketével kontúrozott.
Patricia Lin teherbírása itt omlott el, s miután kikapta a rajzkészletet a nő kezéből, behajította azt az íróasztal fiókjába, rázárta a reteszt, a míves kulcsot pedig markába zárta. Máris megkapta a kért figyelmet. Hogy ez miért nem jutott már előbb eszébe!
A szőke arcvonásai megvonaglottak, de valójában ahhoz is fáradt volt, hogy haragudjon bárkire.
– Nincs kedvem, Trixie.
– Írói válság?
– Fáradtság.
– Ez már fásultság, amit csinálsz, Philippa!
– Ne hívj Philippának, csak az anyám hív így. Majd írok, ha kedvem lesz. Nem is értem, hogy mit vársz tőlem! Két barátom van bent a rácsok mögött. Ott kellene lennem! Nekem kellene vízen és kenyéren élnem, a földön aludnom, és állni elébe a rendőrök kérdéseinek. Miattam vannak bent, mert én küldtem őket ki a helyszínre. Ha nem mentem volna el Rosie versenyére, akkor most nem lenne ilyen nyamvadt… nem is tudom mim!
Összeszorított parányi öklével többször is lesújtott mellkasára.
– Bűntudatnak hívják. De nem lehet bűntudatod. A lányodnak szüksége van rád. Te vagy az anyja. Jól döntöttél, hogy őt választottad egy unalmasnak ígérkező tüntetés miatt az egyetemnél. Nem tudhattuk, hogy ez lesz.
– Trix, az a két ember az én túlbuzgó őrületem miatt van ott! Mert nekem képek kellettek…
– Dolgoztak. Bárkivel megtörténhetett volna.
– Velem kellett volna megtörténnie! Kizárólag velem, mert én ezt nem bírom elviselni. Senki nem mondhatja nekem azt, hogy én értékesebb vagyok, szabadlábon kell maradnom. Emlékszek az augusztus 26-i tüntetésre? Az első fegyveres összecsapásokra? Emlékszel a férfire, akiről meséltem? Benjaminra? Meghalt miattam. Addig verték a rendőrök a kihallgató cellában, amíg nem kapott agyvérzést. És mit hozott le az a nyamvadt Times? Hogy eltaposta a menekülő tömeg! Az én címemet akarták, Trixie! Engem akartak. Ha akkor nem hallgatok Benjaminra, ha visszamegyek az utcára…
– Akkor most te is halott lennél, Pippa. A lányod pedig árva. A szerkesztőséged élettelen, mi pedig munkanélküliek! És ha Benjamin nem küld haza téged, akkor most nem lenne egy három oldalas riportunk arról az estéről. Nem lenne meg az igazság. Pippa, gondolkodj már!
Mind a két fél vérmes magasságokba emelte a hangját.
– Helyettem nem hallhatnak meg emberek!
– Te sem hallhatsz meg mások helyett, mert akkor az egész életedet elvesztegetted volna. Mind tudtuk, hogy ez erőszakmentesen nem valósulhat meg. Kellenek a veszteségek, hogy felmutathassuk őket, hogy mögéd és a szavaid mögé sorakoztathassuk azokat a hősöket, akik az életüket adták a szabadságért és az egyenjogúságért. Csak te vagy rá képes Philippa Golightly, hogy értelmet adj minden egyes odaveszett fekete halálának. Ismerted őket. Csak te ismerted őket eléggé ahhoz, hogy hitelesen szólhass. Értük csinálod. De nem küzdhetsz állandóan egyedül. Mert nem viheted úgy be a célba a fáklyát, hogy közbe a feléd nyújtózó karokkal is megküzdesz. Nem te vagy a Superwoman a képregényekből… Pippa… ne csináld.
Az iroda csak lassan csendesedett el, s még sokáig hallatszott ki bentről szipogás, lassan szelídülő zokogás. A két nő egymásba kapaszkodva vigasztalódott hosszú percekig.
– Tudom, hogy utáltál minden felvételizőt. De ezzel a Tobiassal még akár randizni is elmehetnél. Marha jóképű pasi… és az a sebhely a jobb arcfelén… bennem megmozgatott valamit.
A kaján összekacsintás azonban a szőke részéről ismét viszolygásba fulladt, s orrcimpát felhúzott grimaszba.
– Nekem nem kell férfi Trixie. Csak a baj van velük. Rám néznek és rögtön terhes leszek. Arra pedig nincs sem időm, sem keretem, hogy még egy gyereket felneveljek. Persze, imádom Rosie-t. Mindennél és mindenkinél jobban… de ebbe a világba szüljek még egy gyereket? Egy férfi meg csak ahhoz ért, hogy gyereket csináljon, aztán elmegy a frontra és otthagyja a fogát, nekem meg itt marad a felesége és a két gyereke, akik most gyűlölnek. De Tobias nem ezért nem jöhet. Tulajdonképpen úgy döntöttem, hogy mi leszünk az első olyan szerkesztőség, ahol csak nőket foglalkoztatunk, ezzel is segítve a fehérnép emancipációját. Mit szólsz hozzá?
A széles, büszke vigyor most a másik beszélgető-fél arcáról olvasztotta le a jókedvet.
– Baszki, Pippa, és ezt a tízedik meginterjúvolt után kell közölnöd velem?
Mára kihúzta a gyufát, s tudta, hogy Trixie sértett kivonulása teljesen jogos. Miért is nem mondta? Elfelejtette volna? Hiszen eddig azt hitte, hogy éppen az ő kéréséről feledkeztek el, s a vörös kizárólag az ő lába közé keresett potenciális jelentkezőket, nem az újsághoz.

* * *

Délután hol a szendvicsemet, hol a golyóstoll műanyag végét rágtam agóniám origójában, mikor egyszer csak rám törték az iroda ajtaját. Túlvoltam az ijedezésen, s már az sem lepett volna meg, ha az érkező fegyvert ránt, rám szegezi, majd meghúzza a ravaszt. Talán ezt is vártam, hogy felmentsen gyötrő gondolataim terhe alól. De az alatt a néhány lenge ruhadarab alatt nehezen fért volna el bárhol is egy éles lőfegyver. Az érkező hölgyemény nem tűnt fejvadásznak, noha én tökéletes célpont lehettem aprócska irodám sarkába beépülve.
Bemutatkozott, köszönt.
Válaszolhattam volna azon nyomban, de helyette sokkal jobban esett csendben ülni, s hallgatni a fiatal nőt, aki valamiért most becsempészte az irodámba azt az üde színfoltot, amit egykor én hoztam magammal otthonról. Mára kezdett kifakulni jellemem, így kifejezetten szívesen pihentettem rajta tekintetem, bármilyen furcsa szerzet is volt. Magamra emlékeztetett.
Vajon Trixie küldte be, mint egy különleges új jelentkezőt?
Komótos nyugalommal, rejtett, aprócska vigyorral szám sarkában rágtam tovább a szendvicsemből kiszakított falatot, miközben ő beszélt. Kíváncsi voltam a mondandójára, de főleg arra, amit hozott magával. Nem volt bennem egy csepp finnyásság, vagy fenntartás sem, amikor láttam a különböző helyről gyűjtött felületeket, amikre írt, s amiket most kipakolt az asztalomra. A politikus összefirkált profilképe megszövegezve kifejezetten kultiváló látványt nyújtott. Kreatív. Imádtam.
– Szóval, Jo. Szia, Pippa vagyok. Philippa Golightly, de így úgyse hív senki. Hát nézd… te nem tudod elénekelni őket, én meg nem vagyok egy lemezkiadó… szóval mondhatnánk rájuk, hogy ezek versek. És valamelyiket, a kedvencedet felolvashatnád. Csupa maszat a kezem… nem akarom összefogdosni az eredeti példányokat. Nyugodtan ülj le, és akkor hallgatlak. Kérsz valamit? Egy kávét? Teát?
Szoknyámba törölve morzsás tenyereimet, elvettem a sütis csomagolásra írt dalszöveget.
– Tudod egyébként, hogy találtál egy olyan újságot, amit körülbelül a lakosság tíz százaléka olvas el csupán, és amit szívesen felgyújtana minden felsőosztálybeli? Utálnak minket… nem szeretném, ha a te műveidre ez rányomná a bélyegét. De hallgatlak, és ha beleillik a profilunkba, nekem úgyis kellene valaki, aki segít kitölteni az újságom lapjait. Szóval… tényleg, akartam kérdezni, hogy Trixie küldött? Mármint te is egy felvételiző vagy, aki jön hozzánk dolgozni?
Ha a nőt nem zavarta, végülis csak megfogdostam az asztalomra került műveket.
–Igazi művészléleknek nézel ki…
Nem tudtam percenként nem visszakapni rá pillantásom.


MADE BY TORIE




[Only admins are allowed to see this image] [Only admins are allowed to see this image]
Vissza az elejére Go down


Joanne Jenkins

Joanne Jenkins




• Beköltöztem • :
2019. Jul. 25.

• Hozzászólások száma • :
9

TémanyitásRe: First verse - Pippa & Jo
First verse - Pippa & Jo EmptyPént. Aug. 16, 2019 11:26 am

• Pippa & Jo •
[Only admins are allowed to see this link]

[Only admins are allowed to see this image]

[Only admins are allowed to see this image]Azt hiszem, a Főszerkesztő nem várt engem. Vagy nem engem várt. Mindegy, most már én vagyok itt, egy színes szellem, egy tarka tündér, akit megidézett a véletlenszerűség, és az, hogy mindjárt lehullik a szárnyaimról az utolsó morzsányi tündérpor is, akkor pedig aztán nem repülök sehova, soha nem szállok vissza Sohaországba, és elhervadok, mielőtt bimbózni kezdett volna a virágom. Szóval szerintem megijesztettem a nőt. Legalább is gondolom, mert egy szót sem szól, amíg beszélek, de végülis, ez még mindig jobb, mintha kirepített volna az ablakon, szóval beszélek és beszélek és beszélek, ő meg hallgat és hallgat és hallgat, jár a szája de nem beszél, nem hozzám beszél, hanem a szendvicséhez, és azt mondja neki, “úgy szeretlek, majd megeszlek!” Közben meg az arcán, a szája sarkában csücsül egy kis tündérmagzat, egy olyan nevetés, ami még csak most fog megszületni. Mert a tündérek úgy születtek, hogy amikor az első gyerek elnevette magát, a nevetése ezer és ezer szilánkra tört szét, és a darabkák szétszóródtak az egész világon, és megszülettek belőlük a tündérek.
Akkor sem vetél el a mosolya, amikor leteszem elé az asztalra a szópillangócsokraimat. Felajánlom neki őket, mint egy babiloni papnő Istár oltárán az áldozatát, és aztán transzba esem és magával ragad a spirituális spirál, mely összeköti a fentet a lenttel, Ő maga szól hozzám, az istennő szobra, nem is, maga az istennő - és azt mondja, hogy Pippa Golightly a neve. Vagyis Philippa, de ha senki nem hívja így, akkor én se, nem akarok megsérteni egy ekkora varázslónőt, szóval én is letegezem őt, ahogy ő engem.
- Szóval Pippa… Pippa, Pipacs, Poppy! Milyen szép virág vagy…! - nevetek. - Egy piros pipacsmező, a nyári mákonyos bódulat délibábjában! Mégha nem is adtok ki dalokat, de végülis a versek is dalok, csak még senki nem énekelte el őket rendesen. Én is arra várok, hogy megtaláljam azt, aki el tudja énekelni a dalaimat. Szóval most csak én fogom tudni felolvasni őket, vagy csak egyet. A kedvencemet? Nincs kedvencem. Ha az ember azt akarná mondani, hogy van kedvenc dala, vagy verse, az olyan, mintha azt akarná mondani, hogy egy százszorszép egyik szirmát jobban szereti, mint a többi kilencvenkilencet. Az meg tök hülyeség. Szóval csak bökj rá az egyik szirmocskára, és mondd, hogy azt szavaljam el - mosolygok.
Ez a szőke pipacs, aki varázslónő, egészen más, mint a többi, legalábbis még nem dobott ki, sőt, még le is ültet, és lakomára hív. Milyen furcsa, hogy nem is furcsa! Leülök.
- Világbékét kérek! Ha az nincs, akkor jó lesz egy spangli is - vigyorgok. - De egyébként szeretem az illúzió-kaviárt is, azt szoktam enni, amikor a tengerparton nézem a naplementét, és kökörcsinné változom. Egyszer pedig szeretnék nektárt inni és ambróziát enni. Különben milyen teáid vannak?
Ó, mégiscsak felemeli az egyik szirmocskát, és megnézegeti, mintha csak azt mondaná, hogy “szeret, nem szeret, szeret, nem szeret…” - de ennek a játéknak igazából úgy kéne szólnia, hogy  “szeret, szeret, szeret, szeret”. Nem szeretni nem is érdemes.
- Nem tudtam… - vonom meg a vállam. - De számít az? Elfogtam egy csomó szópillangót, és dalvirágcsokrot kötöttem belőlük. Annak adom el őket, aki megveszi - mosolygok a Pipacsra, aztán felvonom a szemöldököm. - Trixie? Nem küldött engem semmilyen Trixie. A tengerparton rángatott ki a földből egy rendőr, hogy menjek haza és fürödjek meg, de hát nem tudta, hogy nekem már az a pad az otthonom, mert ott vertem gyökeret, hogy magamba szívjam a sós tengervizet és virágokat hajtsak - látod? Ez az első! Lassan egy igazi, lila kökörcsin leszek! - nevetek fel, ahogy mutatom neki a szép lila tollboámat a hajamba fonva. - De hacsak nem ezt a rendőrt hívják Trixie-nek, akkor nem ő volt, pedig még meg is kértem, nagyon szépen kértem, hogy csináljon belőlem anyát. És akkor mondta, hogy adjam el magam másnak, szóval most itt vagyok, és próbálom eladni magam. Vagyis a verseim. De az tulajdonképpen én vagyok. ...Szóval, ki az a Trixie?
Ahogy Poppy nézegeti a szirmocskákat, én őt nézegetem folyamatosan, néha el-elkapom a pillantását, ami olyan, mint egy bölcs bagoly tekintete, és amikor azt mondja, hogy művészléleknek nézek ki, ez az első, ami az eszembe jut:
- Te pedig úgy, mint a bagolyszemű Pallasz Athéné.  
Aztán egyszer csak meglátom mögötte repesni azokat a szép, halványpiros és barackrózsaszín szárnyú pilléket, a szópillangókat, ó, csak lenne nálam tündérpor, most utánuk tudnék repülni én is, és elkapni őket!
- Tényleg igazi Pipacs vagy, körbedongnak a szópillangók!  - mondom elámulva, majd komolyan Pippára nézek. - Van nálad papír meg toll? Lehet, hogy el tudom kapni őket! Lehet, hogy írok egy új verset, csak lenne tündérporom, akkor biztosan menne…!  

MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down



Ajánlott tartalom




TémanyitásRe: First verse - Pippa & Jo
First verse - Pippa & Jo Empty

Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
Gyorsválasz lehetöség

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
California Dreamin' :: • Sunny Cal • :: Los Angeles :: Los Feliz :: A Radical Gentleness szerkesztősége-