• Maxwell C. Vaughn •

California Dreamin' :: • Dreamers • :: Elfogadott Karakterek :: Rendvédelem

övid, barna haja izzadtan homlokára ragadt a maszk alatt. Légzése szaporább volt, szívének dobogását torkában érezte. Hátába itt-ott fájdalom nyilallt, lába kezdett elnehezülni, de nem foglalkozott vele. Társait hátrahagyva kereste meg az egyetlen bent ragadt túlélőt, akit végül az épület hátsó felében, az egyik mellékhelyiségbe ragadva talált meg. Az ajtó elé egy égő gerenda hullott, a falat már-már alig tartotta valami. A rémült kislány átölelt térdekkel ült a szoba közepén. Könnyek mardosták szemeit, köhögött és már alig volt eszméleténél. A férfi minden erejét beleadva próbálta elmozdítani a gerendát, ami nem adta meg magát miközben próbálta megnyugtatni a kislányt:
- Nyugodj meg kicsim! Csssss…. – hangja lágy volt, megnyugtató. – Figyelj rám egy kicsit!
A lány felkapta tekintetét amint meghallotta, hogy az előbb valaki épp hozzá szólt. Nem hitt a szemének, már-már kételkedett abban, hogy valaha is meg fogják őt találni.
- Nem lesz semmi baj, érted?! Ki foglak juttatni innen épségben csak csináld, amit mondok neked! Érted, amit mondok? – mivel a kislány a rémülettől nem tudott megszólalni, elismételte, amit az előbb mondott. – Ne félj, már itt vagyok és kiviszlek az anyukádhoz!
A kislány kicsit megkönnyebbülten mászott a férfi felé, aki mindvégig a kislány rémült tekintetét fürkészte…”


Maxwell C. Vaughn minden egyes reggel annak a tűzesetnek az emlékére ébredt, amiben majdnem életét vesztette. Minden akaratára szüksége volt, hogy felfogja, ami történt nem az ő hibája volt. Nem tudta teljesen megemészteni a kislány balesetét, de mivel nem akarta, hogy felfüggesszék, muszáj volt segítséget kérnie. Kötelező jelleggel minden csütörtök délután mehetett agykurkászhoz, aki feladata helyett folyamatosan el volt foglalva valami mással - újság lapozgatással, levél írással stb... - és amikor Max először szóba hozta, csak rántott egyet a vállán.

Mintha csak egy íratlan megállapodást kötöttek volna ezután egymással: Max nem szól egyetlen szót sem senkinek arról, amit abban az egy órában éppen csinálnak, cserébe a nő (akinek nevét megjegyezni sem volt hajlandó), mindig kiváló értékeléseket írt róla. Ez egyrészt aggasztotta is a férfit, de az óra végére elfelejtette minden problémáját és sietett haza kisfiához, akire rendszerint a szomszéd néni vigyázott, amíg ő dolgozott. És ez így is ment a kötelezően előírt ideig, utána pedig örült, hogy megszabadulhatott attól a nőtől.

Munkahelyén már mindenki tudta, hogy a férfi mindene a fia. Amióta Nora, a kisfiú anyja elhagyta egy nála sokkal gazdagabb befektetőért, olyan volt, mintha teljesen kifordították volna, mintha nem lenne önmaga. Mindenki ahogy csak tudott, próbált rajta segíteni, de már úgy gondolták, hogy ideje lenne észhez téríteniük a férfit, ezért pedig minden egyes nap kitaláltak valamit számára, amire rendszerint azt válaszolta, hogy most nem ér rá vagy pedig nincs kire bízza a kis Sam-et. Tudták, hogy ez mind csupán kifogás, de nem tudták elrángatni őt világából, ami már inkább megszokás volt, mintsem egy normális élet…